Amikor a bőrt sérülés éri, képes saját magát regenerálni. Ez a folyamat röviddel a sérülést követően beindul azzal a céllal, hogy a sérült szövetek épsége mihamarabb helyreálljon. A sebgyógyulás folyamata jellemzően három fázisra osztható, amelyek szabályosan követik egymást, mégsem mindig lehet a különböző szakaszokat egyértelműen megkülönböztetni:
1. fázis: A tisztulás folyamata (exudációs fázis)
A vérzés csillapodása után a fehérvérsejtek könnyebben tudnak a sebbe jutni, mivel az erek kitágulnak és az érfalak átjárhatóbbá válnak. A fehérvértestek feladata hogy védekezzenek a fertőzéssel szemben és tisztítsák a sebet. Ebben a fázisban a legfontosabb az elhalt és nekrotikus szövetek eltávolítása, valamint a tisztulás elősegítése, a gyógyulást hátráltató baktériumok és toxinok eltávolítása. A sebmérettől függően ez a fázis néhány órától akár három napig is eltarthat.
2. fázis: A szövet újraépülésének a szakasza (granuláció)
A granuláció során a mély seb belülről friss szövettel töltődik fel. Ilyenkor kollagén termelődik, amely tartást ad az új szöveteknek. Ebben a fázisban elsődleges az újonnan képződött szövetek védelme és a seb kiszáradásának megelőzése. Ha a seb kiszárad, a sejtek elhalnak. A seb védelme, illetve annak nedvesen és melegen tartása támogatja a gyógyulási folyamatot.
3. fázis: A regeneráció szakasza (epitelizáció)
A seb nedvesen tartása az utolsó fázisban is fontos szerepet játszik. Ebben a szakaszban a bőr működése szinte teljesen helyreáll, bár teljes regenerálódás sok esetben nem valósul meg. Ebben a szakaszban történik a seb záródása a hámsejtek tevékenységének köszönhetően. A kollagénrostok kialakulásának hatására hegszövet képződhet, amely először pirosas színű, majd fokozatosan tűnik el. A friss hámszövet képződését támogatja a kiegyensúlyozott nedves környezet és a védelem a káros környezeti hatásoktól. Sebtípustól függően ez a fázik egytől néhány hétig tarthat.
A sebgyógyulás folyamata nedves sebkörnyezetben, a baktériumoktól védett környezetben működik a leghatékonyabban, ugyanis a regenerálódáshoz elengedhetetlen sejtek nedves sebkörnyezetben sokkal gyorsabban szaporodnak, így biztosítva a kíméletes gyógyulás feltételeit. Gyakori tévhit, hogy a szabad levegőn történő szárítás jót tesz a seb gyógyulásának. Ennek épp az ellenkezője igaz. Kutatások bizonyítják, hogy a kötszerrel fedett sebek gyorsabban gyógyulnak és a fertőzés valószínűsége is kisebb. A bevarasodott seb késlelteti a gyógyulási folyamatot és hozzájárul a hegképződéshez.
Éppen emiatt fontos, hogy a még a legkisebb sebre is helyezzünk gyorsan sebtapaszt, hiszen így akadályozzuk meg a baktériumok sebbe jutását, és érjük el, hogy a seb nedves környezetben gyógyuljon.
A DermaPast® sebtapaszok nagy előnye, hogy nem ragadnak a sebbe, így as seb váladékot tud képezni és zavartalanul regenerálódni. A hipoallergén ragasztónak köszönhetően bőrbatár tulajdonságokkal bírnak, és légáteresztőek. További információ a sebtapaszokról itt.

Fontos információ:
Habár weboldalunkat a legnagyobb gondossággal készítettük el, az oldal tartalma nem helyettesíti az orvosi kezelést és tanácsadást. Sebkezeléssel kapcsolatos kérdésekben
kérje ki szakember tanácsát.