Inkontinencia: Beszéljünk róla!

A vizeletinkontinencia Argentínában még mindig tabutémának számít. Sokan szenvednek tőle, főként nők, de csak nagyon kevesen mernek nyíltan beszélni róla.  

„Sokan úgy gondolják, hogy az inkontinencia normális dolog, ezért nem fordulnak miatta orvoshoz” – magyarázza Esteban Nicolás Casabé urológus, az Argentin Urológus Társaság tagja.  

Azonban – mondja – bár még mindig nagymértékű a témát övező tudatlanság, történt némi előrelépés az inkontinenciával kapcsolatos kommunikációban. Dr. Casabé szerint ma több nő keresi fel a magánrendelőjét az inkontinencia miatt, mint tíz évvel ezelőtt.  

„Ezek az ötven-hatvan éves betegek olyan nők, akik már tíz éve is használták az internetet. Ők már tájékozottabbak” – mondja. 

Argentínában több olyan tényező is ismert, amelyek súlyosbítják a vizeletinkontinenciát. Az ország népességének relatíve nagy része, mintegy 35–40%-a szegénységben él. Sok nő a nem megfelelő táplálkozás miatt elhízott, a születések aránya pedig viszonylag magas. A betegséggel kapcsolatos tájékozatlanságból kifolyólag az erre szolgáló termékeket nem használják. Ehelyett sok beteg egészségügyi betétet visel a kifejezetten erre a célra készült inkontinencia termékek helyett. 

Az inkontinencia ritkán tárgyalt, illetve reklámozott téma az argentin televízióban és rádióban. Pedig az inkontinenciatermékek a legtöbb gyógyszertárban kaphatók, és sok idős embert a nyugdíjasokat biztosító állami egészségbiztosító, a PAMI biztosít, amely bizonyos termékeket ingyenesen elérhetővé tesz.  

„Ha a betegek tájékozottabbak lennének, több kérdésük lenne. Egy nő általában csak 5-10 év elteltével beszél orvosának inkontinencia tüneteiről” – mondja Juan Ignacio Ramos Suppicich, a Buenos Aires-i Ramos Mejía állami kórház urológusa.  


Argentínában még rengeteg a teendő a vizeletinkontinencia tabujának ledöntéséhez.

Egy ausztrál tévéreklámban először egy csöpögő beázás alá tolt vödör, majd egy lecsúszó kabátakasztó látható, amelyről a kabát a földre esik. Egy meglazult kilincset kihúznak egy ajtóból. Majd egy csengő, barátságos női hang szólal meg: „Ön sem hagyná ezeket így a mindennapokban, hanem megjavíttatná, ugye? Miért kellene beletörődnie az inkontinenciába, amikor a legtöbb esetben gyógyítható vagy kezelhető? Beszéljen róla valakivel még ma. Hívja a nemzeti kontinencia forródrótot...” 

Körülbelül 5 millió, azaz minden ötödik ausztrál küzd az inkontinenciával. Az érintettek több mint fele 50 év fölötti, többségük nő. A várandós nők, a közelmúltban műtéten átesett betegek, illetve a további egészségügyi problémákkal küzdők esetében fokozott a kockázat.  

A kormány 1989-ben megalapította az Ausztrál Kontinencia Alapítványt, amely tájékoztatást és tanácsadást nyújt az inkontinenciával érintett betegek számára. Az alapítvány szerint az inkontinencia kezelhető, kontrollálható és sok esetben meg is gyógyítható. 

Az alapítványnak van forródrótja, illetve weboldalt és klinikát is üzemeltet. Konferenciákat és konzultációs workshopokat szerveznek, például „Nevess cseppmentesen” címmel. Az általános iskolák és az ágyba vizelő gyermekek szülei számára „toalett taktikák” néven indítottak programot. Az inkontinencia-szakértők megszólalnak a rádióban, a tévében és az online videókban. 

A gyógyszertárakban és a boltokban az inkontinenciatermékek ki vannak helyezve. Az alapítvány az orvosi előrelépésekről szóló cikkeket publikál a „Bridge” című saját magazinjában, és tanácsokat ad nőknek és férfiaknak a medencealapi izmok edzésére vonatkozóan. 

Bár az ausztrál közvélemény relatíve nyitott az inkontinencia kérdésében, sok ember mégis szégyelli, és nem beszél róla. Egy 2019-es felmérés szerint az ausztrálok 34%-a nem beszélne az inkontinenciáról a családtagjaival vagy a barátaival és 62%-uk nem fordul orvoshoz.

A vizeletinkontinenciában szenvedő európai betegek általában nem beszélnek nyíltan az állapotukról. Sokuknál továbbra is tabutéma marad, amelyről nem mernek beszélni, még a barátaikkal és a családjukkal sem. 

Ennek fő okai a szégyenérzet, az aggodalom, a kínos érzés és a bizonytalanság, ahogy a HARTMANN által Európa szerte végzett „Törjük meg a csendet” című tanulmányból kiderül. Emellett a betegek sokszor abban reménykednek, hogy a hólyagfalgyengeség magától elmúlik. A tanulmány szerint a vizeletinkontinenciával érintett betegek sok szenvedést élnek át: mintegy 70%-uk számol be arról, hogy a betegség negatívan befolyásolja az életüket. 

Másrészt viszont azok, akik szenvedésüket megosztják másokkal, magabiztosabbak, több támogatásra találnak és általában több örömet lelnek az életben. A felmérés szerint a spanyol betegek a legnyitottabbak az állapotukat illetően. 

Az inkontinencia tabujának ledöntése a társadalom egészét érintő kihívás. A tájékoztatás és a tanácsadás segítségével az érintettek számára bemutathatók a kezelési lehetőségek és az állapot hatékonyabb kezelése. A tabuk ledöntése révén valószínűleg jelentősen csökkenne a szégyenérzet és könnyebbé válna az érintettek számára állapotuk elfogadása.

A vizeletinkontinencia számos zavaró vagy stresszt okozó mellékhatással is járhat. A finnek között a legelterjedtebb forma a sürgősségi (urge) inkontinencia – az inkontinenciával érintettek körében majdnem 8% azok aránya, akikre csak úgy rátör a vizelési inger, és nem jutnak el időben a vécére vagy az utolsó pillanatban érnek csak oda. 

Ez az adat a FINNO elnevezésű széles körű felmérésből származik, amelyben a kutatók az érintetteket a vizeletinkontinencia legkellemetlenebb következményeiről kérdezték. A felmérés szerint a megkérdezettek 6,5%-a a stressz inkontinenciát nevezte meg, amely köhögés, torna vagy nevetés közben jelentkező, akarattalan vizelet-elcseppenéssel jár. Hat százalékuk az éjszakai vizelést, a sürgető vizelési inger miatti felébredést jelölte meg zavaró tünetként. A vizelés utáni csepegést, azaz csepp-inkontinenciát a megkérdezettek 5,8%-a nevezte meg kellemetlenként.

Kínában az inkontinenciát tabutémának tekintik. A kevés hivatalos számadat alapján viszont az látható, hogy a probléma széles körben elterjedt. 2011-ben a Kínai Orvosi Egyesület azt állapította meg, hogy a kínai nők 18,9%-a szenved az inkontinenciától. A szakértők szerint gyanítható, hogy a nem jelentett esetek száma ennél sokkal magasabb. A „Kínai női hírek” című magazin szerzőinek becslése szerint a kínai nők csaknem 50%-ának vannak vizelettartási problémái, viszont orvoshoz csak tízből egy nő fordul. Ez viszont azt jelenti, hogy Kínában több százmillió nő magára hagyva küzd az inkontinenciával. A férfiakra vonatkozó számok pedig nem is ismertek.  

„A kínaiak hagyományosan rendkívül zárkózottak, ha az egészségi állapotukról van szó. Az inkontinencia esetében a szégyenérzet még erősebb” – magyarázza Tong Jianyong, a délkelet-kínai metropolisz, Jinhua központi kórházának urológusa.  

Még a családdal is ritkán beszélnek erről a problémáról – mondja az urológus. Orvosi felügyelet nélkül az inkontinencia nem kerül diagnosztizálásra, az érintettek szégyenérzete pedig napról-napra fokozódik. „Ráadásul a férfiak azt hiszik, hogy az inkontinencia az öregedéssel járó természetes jelenség” – teszi hozzá Tong Jianyong. 

A szakértők azonban változást észleltek: a fiatalabb generáció már nyitottabb, legalábbis akkor, amikor orvosukkal a problémáikról beszélnek. Emellett egyre több olyan magánkezdeményezés is elindult, amely a tabu ledöntését célozza. Ennek eredményeképpen az inkontinenciatermékek piaca Kínában 2012 óta csaknem megháromszorozódott.

A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) szerint az Egyesült Királyságban akár hatmillió embert is érinthet a vizeletinkontinencia problémája, életkortól függetlenül. Gyakori, hogy az érintettek nem fordulnak orvoshoz, hanem önállóan próbálják kezelni a problémát: kevesebbet járnak társaságba, kevesebb testmozgást végeznek, sőt még a folyadékbevitelüket is csökkentik. Emellett az érintettek gyakran arról is beszámolnak, hogy az inkontinencia negatív hatással van a párkapcsolatukra és a szexuális életükre. Az inkontinencia egy másik lehetséges következménye a depresszió. 

Újra és újra előkerül, hogy a vizeletinkontinenciát tévesen az öregedés elkerülhetetlen és kezelhetetlen velejárójának tekintik. A valóság ezzel szemben az, hogy kezeléssel ötből négy érintett beteg esetében pozitív hatást lehet elérni. Számos szervezet dolgozik a tabu ledöntésén: folyamatosan indítanak az előítéletek csökkentését célzó tájékoztató kampányokat, és nyitottságra biztatják az embereket.

A Spanyolországban élő körülbelül 47 millió emberből becslések szerint hatmillióan szenvednek a vizeletinkontinenciától. Annak ellenére, hogy ez az állapot időnként jelentősen csökkenti az emberek életminőségét, az érintettek mintegy kétharmada nem számol be a panaszáról az orvosának. Ebben nagy szerepet játszik a szégyenérzet. 

Mindazonáltal Spanyolországban a vizeletinkontinencia még mindig sokkal kevésbé számít tabunak, mint Európa többi országában. A HARTMANN felmérése szerint a spanyol érintetteknek mindössze 35%-a titkolja a problémáját a partnere elől. A többi európai országban ez az arány átlagosan 43%. A spanyolok családi körben is inkább hajlandók beszélni erről a problémáról. Spanyolországban csak az érintettek 42%-a kerüli a témát, míg a többi európai országban az érintettek fele. 

2019 óta az ápolókat hivatalos képzési program keretében készítik fel erre a problémára. Ennek célja, hogy az ápolók könnyebben felismerjék a rejtett inkontinencia eseteket, és meg tudják kezdeni azok megfelelő kezelését.

„Hölgyeim, félnek nevetni vagy tüsszenteni?” – kérdezi egy talk-show házigazdája egy helyi tévében. „A húgyhólyag-gyengeség nagyon gyakori probléma” – magyarázza. „Viszont kezelés nélkül rosszabb lesz.” 

Tíz amerikaiból egy érezheti úgy, hogy ez a helyes módszer. Az Amerikai Kontinencia Egyesület szerint az USA-ban körülbelül 33 millióan szenvednek az inkontinencia valamely formájában, 75–80%-uk nő. 

Az inkontinencia az izomstimuláló készülékek tévéreklámjaitól kezdve, a műtétekről szóló rádióműsorokon át a New York Times-ban megjelent cikkekig gyakori téma az amerikaiak életében. De kezeltetni mégsem akarja senki. Az inkontinencia továbbra is tabu. Az inkontinenciában szenvedők nagy része túl szégyenlős ahhoz, hogy beszéljen a problémájáról. Akadnak nők, akik akár 20 évet is várnak, mielőtt orvoshoz fordulnának – mondja Dr. Emanuel Trabuco a híres minnesotai Mayo Klinika urológus-nőgyógyász szakorvosa. 

Ha valaki összeszedi a bátorságát, számos kezelési lehetőség áll rendelkezésére Amerikában: izomerősítés, akupunktúra, jóga, hüvelykrémek és kúpok, hidrogél és botox injekciók vagy akár a műtét. Azonban ahogy sok mindenért Amerikában, különösen az egészségügyben, ezért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Egy medencealapi izmokat stimuláló új eszköz például, amely február óta recept nélkül kapható Amerikában, 449,95 dollárért (kb. 411 euróért) vásárolható meg. 

Az a mítosz, hogy az inkontinencia csak az idősebb nőket érinti, lassan megdőlni látszik. A 18 és 44 év közötti nők 24%-a panaszkodik valamilyen hólyagproblémáról. Híres amerikai futballjátékosok, például a Dallas Cowboys ex-hátvédje, Tony Romo is nyíltan beszél a témáról. 

A sztárok és sztárjelöltek földjén az ilyen megnyilvánulások segítenek az érintetteknek, hogy merjenek nyíltan beszélni a témáról és segítséget kérni. Merthogy az államokban bőven van hova fordulni.