Közel négyezer ember megkérdezésével zajló kutatást végeztünk itthon a témában



A HARTMANN-RICO Hungária Kft.-ről
A Paul HARTMANN AG több mint 200 éves múltjával a modern egészségügy egyik legrégebbi szereplője. A német hátterű vállalat alapjait Ludwig von Hartmann fektette le még 1818-ben. Fia, id. Paul Hartmann később megalapította a Paul Hartmann Fehérítő és Textilfestő üzemet, amely segítségével forradalmasította a sebkezelésre előállított kötszerek gyártását. Ma már a vállalat a sebkezelés, fertőtlenítés, műtéti termékek, inkontinencia és otthoni diagnosztika terén a világ vezető vállalatainak egyike. A cég eredményeit tükrözi, hogy a független adatelemző, az IQVIA által 2023-ban elvégzett tanulmány adatai alapján a Paul HARTMANN AG az első számú vállalat az európai gyógyszertári sebkezelés piacán*. Emellett több mint 30 egyedi megoldása is első helyezést ért el saját kategóriájában. Az említett területeken a HARTMANN-csoport által kínált megoldások ma már több mint 100 országban elérhetők a forgalmazói hálózaton keresztül. A cég mindig is büszke volt az általa biztosított professzionális partnerségre, a minőségre, a szakértelemre és a szenvedélyre, amivel mindig is javítani kívánta az egészségügyet.
A HARTMANN-RICO Hungária Kft. 1997. november 1-jén alakult meg Magyarországon, ám nem volt teljesen új vállalkozásnak tekinthető. A vállalatban ugyanis egyesült a multinacionális háttérrel rendelkező Paul HARTMANN AG és az itthon több mint 100 éves múltra visszatekintő RICO Kötszerművek szaktudása és tapasztalata. A két patinás cég nevével fémjelzett vállalat a magyar egészségügy és fogyasztási cikk piac részére egyedülállóan széleskörű és jó minőségű választékot kínál az egyszer használatos egészségügyi és higiéniás termékek körében.
*A Paul Hartmann AG belső elemzése alapján, a következő adatok felhasználásával:
IQVIA CH Customized Insights, fogyasztói áron számolt eladások (EUR-ban), a MAT M09/2022 időszakra vonatkozóan, az OTC 40-49-es osztályokra korlátozva. Az adatok a valós aktivitás becsült értékeit tükrözik a következő országokban: Ausztria, Belgium, Horvátország, Cseh Köztársaság, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország, Svájc. Szerzői jog IQVIA. Minden jog fenntartva.