Egy független tanulmány a közelmúltban megerősítette, hogy a HARTMANN az európai gyógyszertárakban értékesített sebkezelési termékek első számú szállítója.*

A független adatelemző IQVIA által végzett tanulmány Európa számos országát vizsgálta, és kimutatta, hogy a HARTMANN az általános európai piacvezető szerepe mellett az egyes piacokon több vezető pozíciót is betölt, miközben több mint 30 egyedi sebkezelési megoldása is első helyezést ért el a saját kategóriájában.
François Georgelin, a HARTMANN igazgatóságának tagja a következőképpen nyilatkozott: “Nagyon büszkék vagyunk sebkezelési örökségünkre és szakértelmünkre. A sebkezelési piacon elért kiemelkedő helyezés a jutalma annak, hogy csapatunk évek óta folyamatosan arra fókuszál, hogyan dolgoznak az egészségügyi szakemberek, és milyen elvárásoknak kell nap mint nap megfelelniük munkájuk során. Piacvezető pozíciónk a sebkezelés területén dolgozó szakértőkkel folytatott sokéves szoros együttműködés eredményességét is igazolja.”
A HARTMANN központi átalakítási programjának része a gyógyszertárakon keresztül a fogyasztói piacra való fokozott összpontosítás és a lakossági termékekbe való befektetés.
François Georgelin folytatja: “A sebkezelési szakemberek számára nyújtott professzionális megoldások szállítása terén szerzett, évtizedekre visszanyúló tapasztalatainkra építve logikus előrelépési lehetőség volt, hogy az európai fogyasztók számára is elérhetővé tegyük azokat a kiváló minőségű sebkezelő termékeket, amelyekben az egészségügyi szakemberek is megbíznak mindennapi munkájuk során.” Többek között a fogyasztói igényekhez igazodó termékfejlesztés, a fogyasztóbarát csomagolás kialakítása és a gyógyszerészekkel való szoros partnerség is hozzájárult a vállalat gyógyszertárakban elért sikeréhez.
* A Paul Hartmann AG belső elemzése alapján, a következő adatok felhasználásával: IQVIA CH Customized Insights, fogyasztói áron számolt eladások (EUR-ban), a MAT M09/2022 időszakra vonatkozóan, az OTC 40-49-es osztályokra korlátozva. Az adatok a valós aktivitás becsült értékeit tükrözik a következő országokban: Ausztria, Belgium, Horvátország, Cseh Köztársaság, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország, Svájc. Szerzői jog IQVIA. Minden jog fenntartva.