Az „Arcmaszkok használata a közösségben - Hatékonyság a COVID-19 terjedésének csökkentésében" címmel az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) közzétette az első frissítést.

Az arcmaszkok szerepe a COVID-19 terjedésének korlátozásában és megelőzésében továbbra is vita tárgyát képezi. A COVID-19 előtt a legtöbb tanulmány, amely az arcmaszkok hatékonyságát védő intézkedésként értékelte a közösségben az influenzával kapcsolatos tanulmányokból származott, amelyek kevés bizonyítékot szolgáltattak használatuk alátámasztására.
Ez a technikai jelentés áttekinti a COVID-19 megjelenése óta rendelkezésre álló bizonyítékokat - azokat, amelyek a pandémiát megelőzően már elérhetőek voltak ebben a témában - valamint frissíti az ECDC 2020. április 9-én közzétett véleményét a maszkok közösségben történő használatáról és alkalmasságáról.
A technikai jelentésben az orvosi maszkok használatával kapcsolatos frissítés is megtalálható, melyek az alábbi információkat és ajánlásokat fogalmazzák meg a felhasználók számára.
A COVID-19 betegségnek leginkább kitett emberek, például idősek vagy a háttérben álló egyéb krónikus betegségben szenvedők számára az orvosi arcmaszkok használata javasolt a személyes védelem eszközeként a fent említett körülmények között.
A háztartásokban orvosi arcmaszkok használata ajánlott a COVID-19 tüneteit mutató vagy a már megerősített COVID-19 fertőzésben szenvedőknek és a velük egy háztartásban élő embereknek.
Nem orvosi arcmaszkok használata esetén ajánlatos olyan maszkokat előnyben részesíteni, amelyek megfelelnek a szűrés hatékonyságára és a légáteresztő képességére vonatkozó rendelkezésre álló irányelveknek. (Azaz elérhető az adott maszkra vonatkozó információ a szűrőképességet és légáteresztő képességet illetően.)

Amikor közegészségügyi intézkedésként ajánlott az arcmaszkok használata, kulcsfontosságú a megfelelő használat támogatása. Az intézkedés hatékonysága oktatási kampányok révén javítható. Az ECDC technikai jelentésében azt is leírja, hogy további magas színvonalú tanulmányokra van szükség az orvosi arcmaszkok COVID-19 járványban történő alkalmazás relevanciájának felméréséhez.
A teljes technikai jelentés az alábbi linken elérhető:
https://www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/using-face-masks-community-reducing-covid-19-transmission